| |
PART
2006 nyarán tíz napot töltöttem Angliában, és London mellett szerettem
volna kicsit megismerni az angol vidéket. Egy Magyarországon élő
angol barátomat kérdeztem, mit javasol, merre induljak, ha van vár
napom. Ő ajánlotta Cornwall, és Devon megyéket, amik persze rögtön
romantikus képzeteket keltettek bennem.
Az angol irodalom nagy rajongója vagyok, és a tájleírások mindig
megmozgatták a fantáziámat, különösen, hogy általában hangulati
aláfestést és hátteret adnak egy-egy érzelmi állapotnak. A londoni
vasútállomásra érkezve ráböktem a térképre, és kértem egy jegyet
St. Ives-be.
A második nap kezdtem el fényképezni. Órákat töltöttem "figyelőállásban",
nyomon követtem emberi történeteket, családokat, viszonyokat, létezéseket,
formákat, alakokat.
Nagymama, aki unokáit öltözteti, apa, aki fiára nagy nehezen felküzdi
a búvárruhát, egy másik kisfiú, akire - a családja legnagyobb örömére
- már nem megy fel a tavalyi, egy kislány, akiben már ott van a
nő, egy asszony, aki sárkányt ereget. Egy csomó szeretnivaló emberi
részlet, hangulat.
A sok száz képből végül azokat válogattam a kiállítás anyagához,
amelyekben legletisztultabban, bekeretezve, egy homogén homok háttér
előtt kirajzolódik az emberi test, ami egy formát, egy lehetséges
életet, egy gondolatot jelent. Meglehetősen festményszerűek, a neorealisták
közül Denis Hopper képeit idézik. Egy vagy több alak homokháttérben,
az arc legtöbb esetben nem látható.
Bár évek óta fotózom, és főleg embereket, még nem volt fotókiállításom.
Most viszont, már a képek készítése közben éreztem, hogy muszáj
őket nagyításban látnom. Azt hiszem, ezeknek a képeknek erős a hangulatuk,
emellett hordoznak valamiféle esztétikumot, és kíváncsi vagyok másoknak
is annyit jelentenek-e, mint nekem, és a környezetemben élőknek.
Pelsőczy Réka |
|
