Arhívum:

2000-2002
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008

Saxon-Szász János művészi pályafutása korán kezdődött - korábban, mint amikor beiratkozott a Műszaki Főiskolára, miután az Iparművészeti Főiskolára nem vették fel. A Pesti Műhellyel 1982-ben került kapcsolatba, a 90 es évektől pedig a nemzetközi, majd a hazai MADI mozgalommal, amelyben azóta is igen aktívan részt vesz. Így például - más művészekkel és kritikusokkal együtt - a 2006 tavaszán, Moszkvában szervezett nagyszabású "supreMADIsm" tárlaton és konferencián.
Igazi művészi tevékenysége azonban nem merül ki a közös vállalkozásokban, valójában magányos, egyéni teljesítmény, amely egy - már több évtizede kialakított - koncepcióra épül. Ezt a koncepciót tágítja, építi napról napra, egyik műből vagy sorozatból formálja a következőt, anélkül, hogy az előzőt megtagadná.
Amit csinál, egyszerre szigorúan gondolati, intellektuális - ugyanakkor alapvetően mégis vizuális, esztétikai hatásokra épülő alkotás. Maga teremtette univerzumban él, amelynek törvényeit a "belső látás" legalább annyira meghatározza, mint a külső. Aszketikus igény és maximalizmus jellemzik, de tökéletesen hiányzik belőle a - geometrikus művészeknél néha megfigyelhető - dogmatizmus. Több évtizede már ugyanabban a rendszerben dolgozik, de ezen a rendszeren belül szabadon mozog, változtat, értelmez. A síkból kilép a térbe, a táblaképből az "objektbe", a két dimenzióból a "polidimenzióba", a horizontális-vertikálisból a diagonálisba, az azonosból a léptékváltásba, s most, mintegy legfrissebb fordulatként, a színesből a fekete-fehérbe.
Munkásságának utolsó mintegy tíz évében elsősorban a sárga-fehér harmóniával dolgozott. Számára a sárga az emberi létet, a fehér a szellemi létezést jelentette. Valójában leginkább a kettő közti kapcsolatok és átmenetek foglalkoztatták. Úgy érezte, bármennyire is a "szellemi fehér" dominál, mindig marad a műben egy kisebb, "földhöz kötöttebb" sárga is, legalábbis jelzésszerűen.
A moszkvai út után Malevics élménye váltotta ki az újabb változást: az újabb redukcionizmust, a színről való lemondást, a "fekete-fehér" kizárólagosságát, tehát a legfrissebb, most kiállított képsorozatot. Ebben - ha alig észrevehetően is, de - benne rejtőzik a malevicsi kereszt mint olyan ikon, amely már régebben is a kiindulást jelentette számára - és ma is azt jelenti. A fekete-fehér formák most kisebbek, mint a korábbi, színes alakzatok - csak a két nagyobb, monumentális hatású mű töri meg a kisebb méretek egységét. Ezek a fekete idomok viszont mintha körülzárnák a belsejükben látható fehér foltot - a hiányt, a negatív teret, a malevicsi kereszt szabadon kialakított változatát. A negatív elem - a hiány - léte ad értelmet, funkciót a létező, fekete, pozitív elemeknek. És ezek révén történik valami: nem annyira az egyes alkotásokon, hanem az egész sorozatban, amelynek egymás melletti, egymást követő részei - a feketék és a fehérek egyaránt - egymáshoz képest szinte lépésről lépésre átalakulnak, azaz elmozdulnak. A mozgást leginkább a fehér síkok változó, de mindig diagonális elhelyezése érzékelteti.
A művész elmondása szerint ő a négy fekete, kisebb négyzetet összecsúsztatja, egy negyed négyzetet befordít, s így a következő csak annak a fele lesz, illetőleg az utána lévő annak a fele. Így alakul ki a fokozatos léptékváltás, de ezt egy struktúrán belül általában legfeljebb ötször szokta érvényesíteni - különben túl apró lesz, azaz elfogy a mű.
Az alkotások a fejében, a malevicsi modellek szellemében születnek meg. Realizálásukhoz valódi fát, kontralemezt használ. Erre a lemezre szerkeszti rá a már kialakított struktúra rajzát, és azt körbevágja. Egy mű általában két síkból áll, ezeket külön megszerkeszti, kivágja és egymásra "lapolja", úgy, hogy azok részben fedik egymást. A harmadik sík - ami ugyancsak belejátszik az egészbe - maga a fal, amire a képobjekt kerül. Ilyen értelemben tehát Saxon-Szász folytatja a korábbi "shaped canvas" (formázott vászon) nemzetközi hagyományait is, amelynek egyébként éppen a magyar Péri László volt az egyik legjelentősebb előfutára az 1920 as években.
Kisebb képstruktúráit most akrillal festi, általában viszont inkább olajfestéket használ - az akril a gyors száradást teszi lehetővé. Így készült alkotásainak legfőbb sajátossága a léptékváltás, illetve az, hogy nyitva hagyja a megoldási lehetőségeket, nem köti meg a kezét. Az alapnégyzethez általában hozzáad - így kifelé építkezik, de az is megtörténik, hogy éppen fordítva, kívülről befelé halad.
Ideája az a tárgynélküli világ, amelyet Malevics teremtett meg közel száz évvel ezelőtt. Ez a világ a tiszta érzet szupremáciája, nem állít semmit, s csak önmagával azonos. Az elsődleges a tiszta érzet - mondja a művész -, s a legfontosabb, hogy a kozmoszt beemeljük a művészetbe.
Úgy tűnik, hogy Saxon-Szász Jánosnak ezt az elképzelést mind korábban, mind pedig most, legutóbbi alkotásaiban, sikerült valóban érzékelhetővé, igazán megfoghatóvá tenni.
(2006. december 11.)