|
"One Day at a Time..."
Sorozatunk - hosszas belső előkészületek után - 2006 végén, Berlinben
született meg, ahol is tartózkodásunk utolsó napjának reggelétől
késő estéig folyamatosan fényképeztünk. Az anyagot 2007-ben nagyítottuk
le.
Az általunk használt celesztikon-képtípus továbbfejlesztéseként
és továbbgondolásaként született projekt az akcidentális képtereket,
az utunk során "véletlenül" elénk kerülő látványt dolgozza
fel és át. Direkt külföldön, általunk nem ismert környezetben készült
a sorozat, hogy helyet adjunk a meglepőnek, a váratlannak, az előre-be-nem-kalkulálhatónak.
A mindenféle előzetes koncepciótól való megszabadulás, a szabad
impressziók áramlása, játéka előhívott egy belső és külső "filmet",
történetet, melynek - reményeink szerint - több-mint-dokumentációja
apercipiálható. Az elemek, váratlan találkozások, furcsa rezonanciák
képeződnek le és egymásba, egy nap sűrített kontinuumába ágyazottan
/lásd Joyce Ulysses-e, ahol is az idő kitágul, szemben a mi idősűrítményünkkel/.
A képsorozatból végül tizenkét imágót választottunk ki, melyek időben
egymás után következnek; egyszerre jelölve a planetáris órákat,
és a hangulatváltozásokat. Nem önálló képekről, sorozatról vagy
szekvenciáról van szó, hanem egy megbonthatatlan képi-temporális
/esemény/sor reprezentációjáról, melynek nem szükségszerű hagyományos
művészeti modellek szerinti "keretbe helyezése", fotografikus
interpretációja.
A mű felfogható egy neokonceptuális folyamatműnek is, mely "kiszerelését"
tekintve is egy processzust alkot, hiszen a képek nem külön vannak
kiállítva, hanem egymásba folyva, egymásba érve egy kontinuumot,
munkát alkotnak.
Technikai szempontból a következő metódust alkalmaztuk: egy kép/egy
expozíciótól indultunk, a reggeli ébredéstől/felkeléstől kezdve,
majd mindegyik új képen eggyel több réteg van egy negatívon, így
a képi ábrázolás, a térbeli és időbeli felfejlődés és egymásravonatkoztatódás
szukcesszív fázisai nyomon követhetők. Az egyszer már egymásra exponált
képek már meg-nem-bonthatók, a saját aritmetika, fények és tér-idő-egységek
alapján szerveződő rendszer önálló életre kel. A képi történet nyitott,
és a szemlélő személyes interpretációja szükségeltetik a képekhez
tartozó saját belső történetének megfejtéséhez.
Kecskés Péter 2007-2008
|
