|
2009. december 1. - december 9.
Bódis Barnabás művészeti munkája életével szorosan összefügg -
persze ezt minden művészre mondhatnánk -, ez az identitáskeresés
jellemző rá, amely a mindennapi lét és művészlét valósága.
Minden egyes kép egy rátalálás, nem stúdiumokon keresztül fejlődött,
képeket festett, amelyekben már korszakokat foglalt össze.
Számomra ezek a képek korszakok bekebelezése, majd kiöklendezése.
Nem posztmodern attitűd ez, a munkák nem paródiák, nem modorosak,
hanem egyediek.
Alig tíz év alatt a lírai absztrakció, expresszív figurativizmus,
az anyag-kollázs lehetőségeit kiaknázva önálló műveket hozott létre.
Közben nehezen besorolható, szürrealizmushoz, vagy a legmerészebb
tárgy applikációig is eljutott.
Az utóbbi években a betű által komponált festmények váltak uralkodóvá
munkáiban, akár konkrét festészetnek is nevezhetjük ezt a korszakot,
mert hasonlóak a nagy hirdető táblák részleteire. A kassáki képarchitektúrát
kell itt megemlíteni, mert a rusztikus anyagfelhordás és a betűk
típusai a klasszikus modernizmus felfogását idézik, a képköltészet
hőskorát. Akár egy kabbalista, a betűk elhagyásával, kombinálásával,
szétvágásával, olyan kompozíciókat hoz létre, amelyek a vizuális
ingeren kívül a verbális megfejtés lehetőségét sugallják.
Sokszor női nevek sejlenek fel visszafelé olvasva is, mintha racionálisan
értelmezhető lenne a szöveg, egyes betűt elhagyva újabb jelentést
fedezünk fel.
Valójában vizuális költészetről van szó, de ezek tipográfia költemények
rusztikus vászonra vannak festve, vastagon csillogó ipari festékkel.
Ezáltal a peremvidéki ipartelepek rideg szépsége villan fel a képek
által, az a kietlen szépség, mely az embert inkább taszítja, mert
nem a kifinomultság, hanem a gyakorlatias célszerűség igénytelensége
érvényesül. Épp ez a többlet Bódis Barnabás festészetében, nem a
kimunkált, a stílust manierista módon használó művész könnyedsége
a fontos, hanem a sokszor eszkábált, talált anyagból létrehozott
mű, mely kényszer és kihívás egyszerre. A körülmények nehézsége,
bonyolultsága által válik hitelessé, így az élet nehézségei válnak
lenyomattá. Az alkotás kényszere és a lehetőségek határa közötti
feszültség életérzésé válik. A hiány, a disszonancia, ezáltal erénnyé
alakul, a mű így olyan létproblémákat feszeget, hogy akár a legmostohább
körülmények között is hiteles műveket kell létrehozni. Nem megalkudva,
hanem a lehetőséget maximálisan kihasználva lelkesíti át az anyagot.
Ezek a művek hitelesek, pátosz nélkül jöttek a világra.
Bódis Barnabás konceptualista munkái is hasonló nyomhagyások, a
művészlét alapjaira kérdeznek rá. A kérdés talán ez lehet, hogy
az idealizált eszményképek, valódiak, vagy hazugak-e, mert lehet,
hogy hamis ideák zsarnokoskodnak a művészetben.
Bódis Barnabás sokszor csak nyomot hagy, de ez a nyom nagyon nyugtalanító,
kikezdi a beidegződéseket, kellemetlen dolgok irányába tereli a
gyanútlan műélvezőt. Akarva-akaratlanul kikezdi a konvenciókat,
művészetet hoz létre, mégis önnön művészetére kérdez rá, mert kanonizálhatatlan.
Mégis mértékalkotó művész, mert morális kisugárzása van a munkáinak.
Az egyre elrugaszkodottabb művészeti trendektől függetlenül munkáinak
közlendője egyszerű: a művészet lényege a szellemi szabadság, stílusoktól
függetlenül. Mert a stílust hajlamaink és valódi megtapasztalásaink
hozzák létre.
Gaál József
|
